2016. július 12., kedd

Több ezer menekült talál munkát Németországban

Több ezer menekült talál munkát Németországban


A németországi munkaközvetítő iroda becslése szerint legalább 30.000 menekült talált álláshelyet az országban, 2015 tavasza óta. De a kormány azért küzd, hogy még több munkanélkülit segítsen vissza a munkaerőpiacra.

A Német Szövetségi Munkaügyi Ügynökség vezetője szerint több 10.000 menekült jelent meg a munkaerőpiacon, bár még számos kihívás maradt.

"A menekültek többnyire olyan ágazatokban kapnak állást, ahol hiányoznak a megfelelő pályázók" – jelentette ki Frank-Jürgen Weise, a Szövetségi Munkaügyi Hivatal vezetője egy interjúban, a Rheinische Post-ban.

A foglalkoztatott menekültek 1/4-e dolgozik határozott idejű szerződéssel. A többségük pedig egyszerű állásokat töltenek be, mint például portások vagy biztonsági őrök lettek.

Ez igazán dicséretes. "De másrészt, jelenleg a menedékkérők közül kb. 130.000-an vannak, akik munkanélküliek és szociális valamint egyéb segélyeken élnek" - mondta Weise.

A német parlament a múlt héten egy új törvényt fogadott el, amely korlátozná pénzbeli ellátások mértékét új bevándorlók számára, akiket nem sikerül megfelelő módon integrálni a német társadalomba.

Az új törvény kritizálója a Németország integrációs biztos, aki szerint a korlátozások kockáztatják az újonnan érkezettek elidegenítését. Aydan Özoguz kijelentette, hogy bár a törvény lényeges lépés volt az új menekültek számára, az országba belépéskor az integrációs intézkedések garantálásában, ámbár a jogszabály nem határozza meg pontosan, hogy ki lesz jogosult az állami támogatásokra.

"A jogi meghatározás" jó kilátások, az állandó lakóhelyhez, "Döntő kritériummá vált a nyelvkurzusokhoz és oktatáshoz való hozzáférés, aminek a támogatása hiányzik" - mondta Özoguz a Redaktionsnetzwerk Deutschland média csoportnak.

Egy nemrégiben az University of Bielefeld-en végzett felmérés megállapította, hogy a németek közel 43 %-a úgy gondolta, hogy az "egyre nagyobb változatosság" szemlélet javára válik a német társadalomnak. Ez némi csökkenést jelent a 2 évvel ezelőtti adatokhoz képest, amikor ez a szemlélet-támogatás elérte a 47 %-os szintet.